Veszteglünk rég egymás zátony szívén,
lobbanó mennykövek záporán túl;
szárnyait törte két gyilkos szirén.
Megcsókolsz – nézd, arcizmom se rándul…
Mérgező, illatos repkény nő be,
míg szakadék felett nyújtunk kezet,
s a halott vágyat ünneplőbe
öltözteti az emlékezet…